KŐSZIKLA

GYÜLEKEZET

DUNAÚJVÁROSbal-galamb.gif

 
MENÜ

A szelíd szív a testnek élete; Péld 14:30

Segítő Keresztény Szívek Alapítvány Dunaújváros

  • Célja
  • Székhelye
  • Tevékenységi területe
  • Kuratóriuma
  • Elérhetősége
  • Alapítói dokumentáció

 

A szív ereje, alapítványunk ereje

Az élő Isten látó Isten. Az egész embert látja, a szívet is! -- Látásra teremtette az embert, testi szemeket adott neki, a szellem fényét, a szív erejét. Aki nem lát, az nem látó, aki nem akar látni, az sötétségben él. Tisztulnia kell, az ige által kimosdania, hogy "lásson". Csak tiszta szem képes Isten világosságát fölfogni, csak tiszta szívekbe képes Jézus bevilágítani. Alapítványunk a segítő keresztény szívek munkálkodását segíti, szervezi az Úr Jézus útmutatása alapján.

A szív ereje a szeretet közvetítésével

"Az Ige arra tanít, hogy úgy szeressük a másikat, mint saját magunkat. Csak azt tedd a másikkal, amit szeretnél, hogy veled tegyenek. Csak olyan dolgokat mondj másokról, amit szeretnél, hogy rólad is mondjanak. Amikor lehetőséged van, hogy segíts másokon, tedd meg, hogy szükséges időben neked is jöjjön a segítség. Oszd meg a szívedben lévő szeretetet, mert a szeretet csak megosztva tud hatalmasra növekedni.

Alapítónk tanítása szerint:

A Biblia a szeretet törvényét királyi törvénynek nevezi, mert ha a szeretet törvényét betartod akkor még az Ószövetség törvényeit is beteljesíted. Nem fogsz lopni a máséból mert szeretet van a szívedben. Nem fogsz hazudni másoknak, mert szeretet van a szívedben. A szeretetnek tehát nincs szüksége a többi törvényre, mert a szeretet törvénye betölti az összes törvényt."

(Jim Sanders* Az Evangélium dióhéjban)

 

 

Hírek

  • Minden nap itt az idő az imára!

  • INTERNET TV Adások
  • Bövölködés

    HÓSEÁS 4,6: Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy ismeret nélkül való (KJV).
    Az ismeret hitet teremt bennünk, a hit pedig változásokat hoz az életünkben. A Bibliánk kijelentett tudást szolgáltat számunkra. E tanítás célja, hogy mindannyiunk felett megtörje a szükség és a hiány szellemét. Azoknál fog ez megtörténni, akik figyelmeznek. Isten azt akarja, hogy a gyülekezeteink és a pásztoraink gyarapodóak legyenek, és ez nem lehetséges anélkül, hogy maguk a gyülekezet tagjai gyarapodásra ne lépnének. (bövebben Bővölködés oldalunkon)

  • Szeretet

    "Az Ige arra tanít, hogy úgy szeressük a felebarátunkat, mint saját magunkat. Csak azt tedd a felebarátoddal, amit szertnél, hogy veled tegyenek. Csak olyan dolgokat mondj másokról, amit szeretnél, hogy rólad is mondjanak. Amikor lehetőséged van, hogy segíts másokon, tedd meg, hogy szükséges időben neked is jöjjön a segítség. Oszd meg a szívedben lévő szeretetet, mert a szeretet csak megosztva tud hatalmasra növekedni." (bővebben  a Szeretet oldalunkon)

     


    Az egészségmegőrzés mindennapi teendői:

    Az EGÉSZSÉG Imája

Asztali nézet