KŐSZIKLA

GYÜLEKEZET

DUNAÚJVÁROSbal-galamb.gif

 
MENÜ

Mindennapi rövid bővőlködő ima háromszor, hanagosan:

"Életemet a szeretet, az egészség, a siker, a gazdagság, és a hála tölti be. Ügyeim nappal és éjjel egyaránt, mind jobban és jobban alakulnak." Köszömöm neked Jézus! Ámen!

"A hit hallásból származik, a hallás pedig Isten Igéje által" (Róm.10,17)

2 A bővölködés törvényei 1. rész

A bővölködést kormányzó törvényekről 1967-ben kezdtem megérteni Isten tanítását. Éppen Texas állam egyik félreeső zugában, egy kisváros apró gyülekezetében tartottam összejövetel sorozatot. Már megtanultam az évek során, hogy a siker nem véletlen, nem a szerencsén múlik. Több könyvet is elolvastam a győztes élettel kapcsolatban, de nem találtam olyan választ, amely kielégített volna. Meg sem fordult a fejemben, hogy a Bibliát a létező legsikeresebb egyéniség írta: maga Isten!
Bővölködési törvények bővebben >>>>>


A szükség és a hiány manapság mindennapjainkat megkeseríti. Nézzünk bele egy képzeletbeli tükörbe és vizsgáljuk meg magunkat, hagyjuk-e hogy az Úr vezessen bennünket, a gyarapodás, bővölködés útján? Tudjuk-e, és hisszük-e, hogy ez működik? És tudjuk-e, hogyan kell csinálni?

Az alábbi cikk, Egyházunk ÖRÖMHÍRADÓ folyóiratában jelent meg

Alapok: A SIKER TITKA hanganyag Jim Sanders tanításai

Bövölködés

 

1. ISMERET

HÓSEÁS 4,6: Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy ismeret nélkül való
(KJV).
Az ismeret hitet teremt bennünk, a hit pedig változásokat hoz az életünkben. A Bibliánk kijelentett
tudást szolgáltat számunkra. E tanítás célja, hogy mindannyiunk felett megtörje a szükség és a hiány szellemét.
Azoknál fog ez megtörténni, akik figyelmeznek. Isten azt akarja, hogy a gyülekezeteink és a pásztoraink gyarapodóak legyenek, és ez nem lehetséges anélkül, hogy maguk a gyülekezet tagjai gyarapodásra ne lépnének. Az anyagi életünknek nagyon sok köze van az Evangéliumhoz és annak hirdetéséhez. Istennek az a terve, hogy az Evangélium eljusson a föld lakóihoz. Istennek tehát célkitűzései, feladatai, tervei vannak. A gyülekezeteink életében egyre jobban virágzik az utcai evangelizáció. Itt az ideje, hogy valamennyi gyülekezet megtanulja, hogy miként folyik ez a munka, és ebben növekedjenek.

Ha mind a kilencszáz gyülekezetünk végzi ezt a munkát, együttesen, akkor Isten Királysága hatalmasan fog növekedni! A gyülekezeteknek szükségük van ebben segítségre. Szükség van rá, hogy egy teljes idejű szolgáló, egy neves evangélista is eljöjjön és támogassa a munkájukat; ezért fontos, hogy ne legyenek korlátozva az anyagi helyzeteikben!

 

2. KIJELENTÉS

PÉLDABESZÉDEK 13,22: A jó örökséget hagy unokáinak; a bűnös vagyona pedig eltétetik az igaz számára. JÁNOS 3,27: … Az ember semmit sem vehet, hanem ha a mennyből adatott néki. Nem kell félni a növekedéstől, a gazdagságtól, a bőségtől, mert mindezekhez Isten feladatokat, célokat tűzött ki. Ő megmutatja, hogy mit kezdjünk az anyagi javainkkal.

A Biblia bármely területére igaz, hogy szükség van egy téma megvilágosítására, és azon keresztül egy megvilágosodásra. Ha egy területen nem kapsz közvetlenül vagy közvetve megvilágosodást, akkor azon a területen nem tudsz világosságban járni. Mindegy, hány könyvet olvasol el, vagy hány emberrel beszélsz róla, vagy hányan imádkoznak érted, vagy hány tanítót, tanítást, prédikációt megvallást, de addig, amíg a menny nem szól közvetlenül a szívedhez abban a témakörben, addig nem fogsz abban járni. Az imában, az Igén való elmélkedésben, időzésben el kell mélyednünk, hogy rátaláljunk az Istentől származó gyarapodására, és abban meggyökerezzünk! Láttam, hogy nagy összegű adósságok töröltettek el természetfeletti módon.

Példaként elmondhatjuk, hogy Isten az e g y h á z u n k a t milyen hatalmas módon gyarapította. Isten azt akarja, hogy te személyesen, és a családod áldottak legyetek. Mindezt azért, hogy az emberek megtudják körülötted, hogy Isten jó. Azt akarja, hogy te magad is megtapasztald, hogy Isten jóságos. Isten fog hozzánk szólni kijelentésében a bővölködést illetően. Ezt hívjuk Rhemának – amikor Isten közvetlenül megeleveníti az Igéjét a szívünkben. Szól hozzánk. Amíg az ember nem kapja ezt meg, nem szerzi meg ezt a kijelentést, addig nem lesz képes igazán áradni az Úr gyarapodásában. El kell kezdenünk alkalmazni az életünkre a bibliai alapelveket, és cselekednünk kell az alapján, ami már kijelentetett nekünk.

 

3. A BŐVÖLKÖDÉS FOLYAMATA

A harmadik pont, amit megemlítenék: mindenki emlékezzen arra, hogy ez egy folyamat! Nem egy gyors meggazdagodás mások átverésével, hanem Krisztus élete, amellyel Istennek céljai vannak, amely Isten terveinek megvalósítására szolgál. Tervek, Isten tervei, akarata, amelyeket első helyre kell helyeznünk. Vetünk és aratunk, ez egy folyamat. Adunk és azután kapunk. E folyamat közben pénz-teszteken megyünk keresztül, mindenki azon a szinten, ahol épp áll. Mindig meg leszel próbálva, mielőtt felléphetnél a következő szintre! A pénz tesztje, próbája azt vizsgálja, hogy te miként veszel hatalmat a pénz felett, ami hozzád jött; hogy Isten tervének megfelelően miként rendelkezel vele, hogyan adod tovább!

Biztosíthatlak afelől, hogy az összes nagy szolgáló, aki sikeres az anyagiakban, hatalmas adakozó, ahogyan magam is az vagyok. Isten addig nem enged a következő szintre, míg meg nem bizonyosodott afelől, hogy el tudod engedni az anyagi dolgokat. Mert ami hozzád tapadna, az beszennyez téged! Ha a kicsin hű vagy, tanítja az Írás, akkor tesz téged az Úr úrrá a sok felett. El fogom magyarázni, hogy ez még erre a földi életünkre vonatkozik. A pénz egy fegyver, amely oltalmat, védelmet jelent az Evangéliumnak. Ebben a világban semmit nem tudunk tenni a pénz nélkül, nem tudod „kiimádkozni”, vagy „kinevetni” magad az adóságaidból. Mert eljön az idő, amikor kell, hogy legyen kézzelfogható pénzed, hogy kifizethesd a számláidat.

Teljes meggyőződés kell, hogy legyen a szívedben arról, hogy Isten anyagi rendszere működik! Természetfeletti növekedésről beszélünk most, és nem ezt tanultuk vasárnap: ......

 

Folytatás: Az ÖRÖMHÍRADÓ 9. számában a 9. oldalon

 

 

 

 

 

 

 

 


Hírek

  • Minden nap itt az idő az imára!

  • INTERNET TV Adások
  • Bövölködés

    HÓSEÁS 4,6: Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy ismeret nélkül való (KJV).
    Az ismeret hitet teremt bennünk, a hit pedig változásokat hoz az életünkben. A Bibliánk kijelentett tudást szolgáltat számunkra. E tanítás célja, hogy mindannyiunk felett megtörje a szükség és a hiány szellemét. Azoknál fog ez megtörténni, akik figyelmeznek. Isten azt akarja, hogy a gyülekezeteink és a pásztoraink gyarapodóak legyenek, és ez nem lehetséges anélkül, hogy maguk a gyülekezet tagjai gyarapodásra ne lépnének. (bövebben Bővölködés oldalunkon)

  • Szeretet

    "Az Ige arra tanít, hogy úgy szeressük a felebarátunkat, mint saját magunkat. Csak azt tedd a felebarátoddal, amit szertnél, hogy veled tegyenek. Csak olyan dolgokat mondj másokról, amit szeretnél, hogy rólad is mondjanak. Amikor lehetőséged van, hogy segíts másokon, tedd meg, hogy szükséges időben neked is jöjjön a segítség. Oszd meg a szívedben lévő szeretetet, mert a szeretet csak megosztva tud hatalmasra növekedni." (bővebben  a Szeretet oldalunkon)

     


    Az egészségmegőrzés mindennapi teendői:

    Az EGÉSZSÉG Imája

Asztali nézet